Találkozó a belső közönséggel
2013. december 4-én 11 órai kezdettel a kézdivásárhelyi Hotel Atrium konferenciatermében került sor a Közüzemek Rt. (S.C. Gospodărie Comunală SA) belső közönségének szervezett, 2013. évre vonatkozó tájékoztató előadásra.
Ezt a Közüzemek Rt. belső közönségét célzó előadást az Európai Unió Kohéziós Alapjából társfinanszírozott, Kovászna megye víz- és szennyvízrendszereinek korszerüsítése és bővítése címü projekt tájékoztató kampánya keretében szervezték.
Ezen az eseményen a projekt kedvezményezettjének 65 alkalmazottja vett részt. Az esemény célja a projekt keretében végzett munkálatok előrehaladására vonatkozó információk bemutatása volt, hiszen tudott dolog, hogy az alkalmazottak jó információhordozók és hozzájárulnak a helyi közösség tájékoztatásához. A cég saját személyzete tulajdonképpen ennek arculatát hordozza, és minél kedvezőbb a személyzet hozzáállása a vállalat projektjeihez, az elküldött üzenet annál pozitívabb lesz.
A projekt népszerüsítése érdekében rendezvény keretében a résztvevők között tájékoztató és reklámtárgyakat osztottak ki, és az esemény színhelyén pedig roll-upokat és népszerüsítő plakátokat függesztettek ki.